Este aztán Mami kivette onnan a kis manót, és felszedte a széttekeredett papírt is a lépcsőről, hogy ne kelljen tovább kerülgetni. Elfit a földszinten tette le, így mikor leszállt az éj, a kis manólány odalent kezdett újabb kalandokat keresni. Észrevett egy hatalmas, zöld asztalt, amin lyukak és golyók voltak. Fogott egy golyót, és nagyot lökött rajta, mire a golyó pont a szemközti lyukba pottyant.
"Ez remek móka lesz!" - gondolta, és sorra elővette a lyukból a golyókat, lökdösni kezdte. Próbált vigyázni, hogy ne csapjon túl nagy zajt, de azért biliárdozni nem lehet néma csendben. Annyira elmerült a játékban, hogy észre sem vette, hogy a maga csendes lépteivel odaosont egy nagy, szürke plüsselefánt. Mikor Elfi észrevette, hogy figyelik, megszeppent.
- Hát te ki vagy? - kérdezte szinte barátságtalanul az elefánttól.
- Lili játéka vagyok, sokáig alvótárs beosztásban dolgoztam mellette, most csendfelelős vagyok. Mi ez a zajongás itt az éjszaka közepén?
- Ja, csak gondoltam, kipróbálom ezt az izét itt. Vicces, ahogy a golyók összevissza gurulnak és lepotyognak.
- Hagyd abba, kérlek, mert nagyon zavaró.
- De hiszen vigyáztam, hogy ne legyen hangos! - méltatlankodott a manó.
- Nem vigyáztál eléggé! Így is túl hangos! Még a végén felkeltesz valakit!
- Törődj a magad dolgával! - mondta Elfi, és tovább játszott.
Az elefánt nem szólt többet, törődött a maga dolgával, ami történetesen az, hogy megóvja a ház csendjét éjszakánként. Fogott hát egy nagy bögrét, és börtönbe vetette Elfit. Még a tetejére is rákönyökölt, nehogy a kis csibész kiszabadulhasson.
