A huszonkettedik éjszaka

"Holnap este indulok haza..."- merengett Elfi. Várta is meg nem is, mert a honvágy ugyan gyötörte már, de azt is tudta, hogy ide talán már sosem jöhet vissza. Hiányozni fog neki Lili, ez biztos, de jövőre már majdnem 9 éves lesz, nem valószínű, hogy hinni fog még a manókban.

A konyhapulton telepedett le, olvasgatta Mami receptes könyvét, amiből másnap terveztek Lilivel sok finomságot sütni. A receptek mindegyikében volt tojás, és ezért Elfi úgy gondolta, a tojások közé ül, hogy biztosan találkozzon még reggel a családdal. Be is telepedett a tojástartóba, de valahogy hiányérzete volt.

Üldögéljen itt, mint egy kotlós tyúk? Azért az nem olyan nagy vicc... Kikászálódott, visszacsukta a dobozt, új irányt keresett a csínytevéshez. De valahogy semmi nem volt elég jó. Vagy túlságosan elbújt, vagy nem is vicces, hanem gonosz csínytevést csinált volna. "Mégis a tojásokhoz ülök be." - gondolta aztán, és újra felnyitotta a tojástartó tetejét. Ebben a pillanatban eszébe jutott, mi hiányzott az előbb.

Felszaladt a dolgozó szobába, és Mami asztaláról elcsent egy filctollat. Visszament vele a konyhába, és rajzolni kezdett. Sietnie kellett, mert már közel volt a hajnal, és Lilinél mostanában kiszámíthatatlan, hogy mikor ébred. Gyorsan dolgozott, aztán mikor elkészült, újra elfoglalta helyét a tojástartóban, immár filctollal a kezében.

Reggel Lili nevetve mutatta a szüleinek Elfi legújabb csínyét. Mami eltűnődött, hogy vajon a sütemények ízén lehet-e majd érezni, hogy mosolygós vagy rémült, esetleg durcás tojásból készültek-e... Ez majd csak holnapra derül ki, addig is azonban egy tömegmészárláshoz hasonlatos sütögetés keretei között elpusztultak szegény tojáskák. Elfi kicsit bánkódott utánuk, de a sütemények édes illata hamar észhez térítette, alig várta, hogy éjjel megkóstolhassa, mi készült a vicces tojásokból!