Így esett, hogy a konyhában kóborolva eldöntötte, kell a társaság! Hiányoztak az otthoni manók, még akkor is, ha folyton macerálják, hogy ne rosszalkodjon, folyton félreértik őt, hiszen ő mindig csak jót akar! Otthon sokszor volt büntiben, sokszor kellett a konyhán mosogatnia, de legalább ott voltak mások is! Más manók. A honvágy mardosni kezdte, a szomorúság - ahogy otthon is - a konyha felé vitte Elfit.
Amikor meglátta a sok friss gyümölcsöt, szinte felujjongott! Már meg is volt a terve! Közéjük ugrott, rendezkedett, varázsolt szüntelen, mígnem aztán széles mosollyal letelepedett közöttük. Így várták a reggelt, együtt.
Először Mama tűnt fel a konyhában, de rá sem hederített, mint aki észre sem veszi. Kora reggel volt még, de ebédet kellett csinálnia Papának, aki az egész napot házon kívül töltötte, de szeretett volna otthonról normális ebédet vinni magával. Mama az egyik kedvencét főzte neki: kéksajtos tortellinit dióval és parmezánnal.
Végre feltűnt a konyhában az álmos Lili is. Hóna alatt a hatalmas plüss huskyt, Sallyt szorongatta. "Hányadika van?" - kérdezte még szinte félálomban, miközben odabújt Mamihoz. "December 9. van. Készülsz esetleg valahová? Vagy miért érdekel ez így korán reggel?" A válasz persze egyértelmű volt, csak Mami nem gondolt rá: tudni kell, hányas fiókot lehet kihúzni az adventi naptáron.
Mami reggelit csinált Lilinek, jöttek-mentek, de senki nem nézett Elfire. A kis manó már komolyan kezdett megijedni, hogy ezek mind megfeledkeztek róla, mikor megérkezett a földszintre Papa is. "Na, mi volt a mai meglepetése Elfinek?" - kérdezte, és Lilinek csak most jutott eszébe, hogy teljesen megfeledkezett manóbarátjáról. Kereste, kutatta, míg aztán egyszer csak óriási nevetésben tört ki. Elfi is mosolygott. Örült, hogy megtalálták, és annak is, hogy már nem kell egyedül lennie.
