A könyv Hófehérke történetét mesélte el, bár elég kevés szöveggel, de annál több képpel. Bár nagy érdeklődéssel vetette magát az olvasásba, a végére már kedvetlenül lapozgatta a mesekönyvet. Levett egy másik könyvet is a polcról, ami egy bogár kalandjait mutatta be, de ez sem kötötte le sokáig. Unatkozott kicsit, szomorú is volt kicsit, valahogy nem találta a helyét.
Ekkor megszólalt nem messze tőle egy kedves hang:
- Valami baj van?
Elfi összerezzent.
- Ki az? Ki van itt? - kérdezte meglepve.
- Én vagyok, Barbie. - mondta a baba, és kiintegetett a fiókból. - Itt lakunk a nővéreimmel ebben a nagy fiókban. Lili játékai vagyunk.
- Sziasztok! Örülök, hogy megismerhetlek Benneteket! Nincs kedvetek játszani valamit?
- Persze, hogy van! Egy kis játékra mindig kaphatóak vagyunk! Lili mostanában úgyis túl elfoglalt ahhoz, hogy törődjön velünk! Mióta iskolás, alig látjuk! - panaszolta Barbie.
- Gyertek, meghívlak benneteket kempingezni!
- Nincs ahhoz kicsit hideg odakint?
- Ki akar kimenni? Itt fogunk kempingezni, a szobában! A plafonon úgyis világítanak a kis csillagok, szerzünk hálózsákokat, és táborozunk! Benne vagytok? - kérdezte izgatottan Elfi. A lányok bólogattak. Szép sorban előmásztak a dobozból, aztán a két könyvet egymásnak támasztották, mintha sátor lenne. Az egyik baba tűzifát hozott, a másik megcsinálta a biztonságos tábortüzet, a harmadik elment Elfivel hálózsákot keresni.
A gardróbba lopakodtak, kihúzták a fiókokat, míg végül találtak egy olyan rekeszt, ahol megannyi meleg zokni sorakozott. Mindegyikből kölcsönvették a pár egyik darabját, aztán visszaszaladtak a gyerekszobába a többiekhez. Letelepedtek a tűz köré, és beszélgettek. Elfi sokat mesélt a lányoknak a Mikulásról, a manólétről, manószokásokról. Reggelig sem aludtak el, annyi izgalmas dolgot hallottak. Így talált rájuk Lili csütörtök reggel, a szünet első napján:
Elfi nagyon jól érezte magát, és eltűnődött, milyen kár, hogy csak most ismerte meg a lányokat!
