- Képzeld, Mama! Végre nem egy beöltözött Mikulás jött el az iskolába, hanem az igazi! Biztos, hogy igazi volt! Volt neki egy nagy könyve, abból mindenkinek mondott valamit, hogy a manóitól miket tudott meg róluk, és mind igaz volt!
- És neked mit mondott, drágám?
- Háááát... azzal kezdte, hogy "ugye beköltözött hozzátok Elfi", és ezen azért meglepődtem, de biztos, hogy azért tudta, mert ő volt az igazi. Bár Laura azt mondta, hogy biztos csak Imre bácsi lefotózta a Mikulás-levelemet, de én nem hiszem. Mama, én hiszek a Mikulásban, és mindig is hinni fogok benne!
Az édesanyja betakargatta, megpuszilgatta, Elfi pedig még szélesebben mosolygott, hogy ilyen csodaváró kislányhoz került. El is tűnődött rajta, hogy reggelre valami különlegességgel kellene meglepnie Lilit, de a Sors közbeszólt...
Elfi ötletekre vadászva lézengett a házban, folyton csintalankodáson járt az esze, nem nagyon jutott eszébe semmi, ami elég különleges ajándék lehetett volna Lili számára. Ahogy jött-ment, sétálgatott fel és alá, talált egy nagy, barna kosarat, ami telis-tele volt édességgel. Elfi majdnem felkiáltott örömében! SZALONCUKOR! Ó, hány éve nem evett már ilyesmit! Belemarkolt, az asztalra pakolta, és elkezdte tömni magába az édességet.
Reggelig falatozott, és már olyan sokat evett, hogy moccanni sem tudott. Az utolsó szaloncukrot már csak ölelgette, és arra gondolt, hogy holnap biztosan vacakul lesz, mert most jól elcsapta a hasát ezzel a sok édességgel. Mikor reggel Lili rátalált, szinte örült, hogy azt a megmaradt szaloncukrot elvették tőle. Álomra hajtotta fejét, és elhatározta, hogy most egy darabig távol tartja magát ettől az édességes kosárkától...
